átépítik a pozsonyi Centrált. Az uszoda rész végleg megszűnik, tehát gyakkorlatilag annyi történik csak, hogy a Trnavské Mýton is létesül egy megaüzletközpont, irodahelyiségekkel a felső emeleteken. Két megállóra a Pólustól. A járdáról így néz ki.
átépítik a pozsonyi Centrált. Az uszoda rész végleg megszűnik, tehát gyakkorlatilag annyi történik csak, hogy a Trnavské Mýton is létesül egy megaüzletközpont, irodahelyiségekkel a felső emeleteken. Két megállóra a Pólustól. A járdáról így néz ki.
Igazából teljesen érthetetlen, miért létesít valaki tavat Pozsony egyik lakótelepén, a villamossínek szomszédságában. De ha eltöltünk ott egy kis időt, rájöhetünk. Az állóvíz és a villamos monoton szívzöreje ugyanis morbid panorámát fest a tó felületére (lásd a fenti képet), tehát megérte.
Ezt a téglát valószínűleg a szemközti toronyépületbe szánták, de kimaradt. Most depressziósan vágyódik társai után, akik azóta megházasodtak.
Ez a dobos koncertezés k*ozben zenét hallgat.
Lesznek még dimitrovkás képek, nem kell félni. Újdonság viszont, hogy a blog megjelenítésén eszk*oz*oltetett némi alakítás. Gyorsabban lehet immár lavírozni a posztok k*ozt, tíz kép ker*ult egy oldalra (a zsébetűs keresztnevű látogatók kitartó aknamunkájának eredményeképpen).
Kollégám és barátom, Janko 36 évig dolgozott a pozsonyi Dimitrovkában (eredeti nevén Dynamit Nobel vegyi üzem). Az 1873-ban alpított gyár az elmúlt hetekben lehelte ki a lelkét, vagyis az utolsó párafelhőt, aminek a vegyiparhoz még köze volt. A kiürült, és még használható épületek raktárakként funkcionálnak mindenféle felismerhetetlen nevű cégeknek. Janko mesélt egy csomó történetet, például hogy a nyolcvanas években az üzem olyan gázokat bocsátott ki, hogy a közeli vasútállomáson várakozó nőkről gyakran leolvadtak a nylonharisnyák. A gyár történetéről volt tanárom, Roman Holec jelentetett meg nemrég egy könyvet a Kalligramnál.