Képmutatás

Ez a Felső Tisza-melléki zsellérlány naphosszat a házuk előtt ül, várva, hogy arra menjen valaki.

Hómancs egy cica, akit a képen sajnos nem látni, ugyanis a lányok lábánál fekszik. Sokat  kell még fejlődnie a technikának...

Pozsonyban nem sok a görög-keleti templom, annál több körülöttük a "hisztorka". A képen levőről például azt sem tudtam, hogy létezik. Vagyok így még néhány dologgal... 

Pozsonyban sok hasonló szobrot találunk még manapság is. Egy ötletes kis szoborparkot kéne nekik kialakítani, mondjuk szoborrezervátum néven. Mert ha továbbra is a lakótelepeken maradnak, számolnunk kell a következményekkel...

Isztambulban leültünk egy utcasarki kis vendéglőbe ¨megkóstolni a török sört. A pincér olyannyira ura volt a helyzetnek, hogy mielőtt felvette a rendelésünket, teátrálisan átszólt a szomszédos zöldségárusnak: "How are you today?" A bácsi végignézett rajtunk, és büszkén mondta: "Very good." Nem tudom, mit akartak ezzel a tudomásunkra hozni, mindenesetre lefényképeztem őket (a pincér sajnos nem látszik).

Ma voltam a Bonszájok varázslatos világa címet viselő kiállításon, a Mihály kapu alatt, a Vörös rákról elnevezett nyugdíjas-olvasókertben. Ígértek bonszájt, szuiszekit, kalligráfiát, meg mindenféle japán biszbaszt, interaktív időtöltést a japán nagykövetség alkalmazottainek vigyázó kezei alatt, de köveken meg fákon kívül mással nemigen találkoztam. Ezek ugyan nem okoztak csalódást, viszont kibírtam volna, ha Erik Tomko fáin kívül mástól is hoztak volna anyagot. A képen látható példány pedig egy erdeifenyő, kb. ötven centi magas.

Török nők azonnali, attraktív galambetetéshez szükséges kellékeket árulnak az isztambuli egyetem előtti téren. Kezébe is adják az embernek a madarakat, ha van rá igény.

Van ugye az a része a szocializmusban felállított szobroknak, amelyek nem akarják minden áron szocializmus vagy a kommunizmus eszméit hirdetni, inkább csak általános emberi értékeket, vagy értékeknek vélt dolgokat ábrázolnak, tipikusan szocreál formanyelvvel. Ezeket a szobrokat, konstrukciókat a közép-európai külvárosokból, ki tudja miért, nem távolították el a kilencvenes évek elején, így szépen belesimultak a lakótelepi panorámákba. Volna még a dologról mondanivalóm, de a Juli már egy ideg, hogy mikor indulunk a színházba.